A múlt heti találkozó Oroszország és az Európai Unió között hűen tükrözi az EU jelenlegi helyzetét. Csak egységes fellépéssel lehet képes az integráció érvényesíteni akaratát, máskülönben az építmény alapjaiban remeg meg, ahogy azt az elvetett alkotmány helyébe lépő szerződéstervezet körüli viták is jelzik. Az egységet és szolidaritást hangoztatva José-Manuel Barroso a találkozó után kiállt az oroszokkal feszült viszonyban lévő tagállamok mellett, hangsúlyozva, hogy Lengyelország, Litvánia és Észtország problémái egyben az Unió problémái is. De az EU és Oroszország között számos kényes kérdésben nincs egyetértés. Ide tartozik Koszovó függetlensége, az energiapolitika, és a tervezett rakétaelháritó rendszer.
Bulgáriában alacsony részvétellel lezajlottak az első EU-parlamenti választások. A 28,6 százalékos részvétel mellett aPolgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) nevű ellenzéki párt nyert 21,67 százalékkal, a második a kormányzó Bolgár Szocialista Párt (BSZP) pedig 21,41 százalékot ért el. Az érdektelenség általános az EU állampolgárok körében az Uniós ügyek iránt. Romániában Basescu egy szintén alacsony részvételű (44 százalék) népszavazás eredményeként visszatérhetett államfői poziciójába szombaton. A parlamentben jelenleg kisebbségben lévő kormány és az államfő között valószínűleg továbbra sem lesz felhőtlen a viszony. Az áprilisban alkotménysértés vádjával a parlament által felfüggesztett Basescu máris a figyelem középpontjába került egy véletlenül rögzített rasszista megjegyzése miatt.
A cseh kormány reformterveit igyekszik majd elfogadtatni a parlamenttel. A reformok az álalamháztartási hiány lefaragását, az egészségügy reformját, és az oktatás átalakítását célozzák, némileg hasonlítíanak a magyarországi reformok célkitűzéseihez.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése