Angela Merkel Uniós öröksége

Angela Merkel nagy lendülettel vette át az Európai Unió elnökségét 2007 január 1-jén, ez a lendület kitartott a héten véget érő 6 hónapos periódus utolsó napjaiig. Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszert június 27-én Berlinben összegezte Merkel elnökségének eredményeit. A sikereket 5 pont köré csoportosította. Elsőként a múlt hét végi EU csúcs eredményeit, az új szerződés létrejöttét emelte ki, majd az EU globális szerepének erősödéséről, az energiapolitika és a klímaváltozás kapcsán tett előrelépésről, az igazságügy és a belügy terén elért eredményekről, végül pedig a szociális biztonság és versenyképesség növeléséről beszélt a német politikus.

Szintén pozitívan értékelték a német elnökséget az EU elnöki posztján egymást váltó országok, Németország, Portugália és Szlovénia belügyminiszterei. A „hármasfogat” először tett kísérletet arra, hogy 18 hónapos közös programot dolgozzon ki az EU számára, 3 egymást követő elnökségi periódust összefogva. A sikeresnek ítélt első 6 hónap után lesz még tennivalója a portugál és a szlovén feleknek is, a nyitva maradt kérdések között említhető például Koszovó ügyének rendezése. A kitételekkel, módosításokkal, de végül mindenki által elfogadott reformszerződés is további tárgyalásokat igényel, ezekre várhatóan a július 23-ai kormányközi konferencián kerül sor. A tervek szerint már a portugál elnökség alatt, októberben aláírhatják a végleges verziót. Az engedmények közül a Nagy-Britannia által mellőzött Alapjogi Charta jelentősége a legnagyobb.

A várakozásoknak megfelelően Lengyelország jelentette az EU csúcson Merkel számára a legnagyobb próbatételt. A lengyelek az Alkotmányban vázolt szavazati rend ellen a végsőkig küzdöttek. A Kaczynski fivérek még a második világháborúban elveszetett lakosság számának figyelembevételével is előhozakodtak. Merkel a találkozón kilátásba helyezte , hogy Lengyelország nélkül is összehívja a kormányközi konferenciát lengyel vétó esetén, de végül megegyezés születet az EU Tanács szavazási rendjéről. 2017-ig a mostani, a nizzai szerződésben rögzített formában zajlik a szavazás, ezt követően az alkotmánytervezetben lefektetett majd a reformszerződésbe átültetett elvek szerint, a kettős többségnek megfelelően szavaznak majd a tagállamok. Az EU csúcs után a német és a lengyel sajtó egyaránt élesen bírálta a másik oldalt, a megállapodás tényét azonban végső soron sikerként könyvelheti el az Unió.

A fényesen csillogó reformszerződés mellett érdemes egy pillantást vetni az Európai Bizottság héten közétett jelentéseire és figyelmeztetéseire. A Bizottság elmarasztalta a két újonnan csatlakozó tagállamot, Bulgáriát és Romániát, amiért nem tettek meg mindent a korrupció felszámolásáért. Emellett 14 tagállamot figyelmeztettek, hogy amennyiben két hónapon belül nem hozzák összhangba diszkriminációellenes törvényeiket az EU irányelveivel, a mulasztásért az Európai Bíróság előtt kell felelniük.

A fentiekből kiderül, hogy bár a fő útvonalak Európa számára adottak, és ehhez Angela Merkel féléves elnöksége valóban hozzásegítette az Uniót, a gyakorlati megvalósítás még sok esetben hátra van.

Írta: Fekete Zsófia

Lengyelországon múlik az EU csúcs sikere

2004-ben indult hódító útjára az Európai Unió Alkotmánya, azzal a céllal, hogy az EU-nak új arculatot adjon, megerősítse a demokráciát és megreformálja a döntéshozó mechanizmust. A jelenlegi 27 tagország közül 18 hamarosan ratifikálta a kormányfők által korábban aláírt szöveget. Nem így tett Lengyelország.

Az eheti brüsszeli EU csúcson Angela Merkel eltökélt szándéka, hogy az alkotmány helyett az Unió jövőjének alapjait lerakó új szerződést fogadjanak el a kormányfők. Az új szerződés tartalma azonban még kérdéses. Annyi biztos, hogy a korábbi alkotmányos szöveg bizonyos pontjaihoz a német kancellár ragaszkodik. Az egyik ilyen pont a szavazati mechanizmus.

Az EU elnökséget hamarosan a portugál Zapateronak átadó Merkel a hét végén személyesen találkozott a lengyel kormányfővel, Lech Kazcynskivel. Az eredeti tervek szerint a döntések meghozatala az alkotmány szerinti kettős többséget ígényelne. A lengyelek ezt a rendszert a németek számára túl előnyösnek, maguk számára túl hátrányosnak ítélik. Legújabb ajánlatuk az, hogy az országok állampolgáraik számának négyzetgyökével arányos súlyokkal szavazzanak az EU-s kérdésekben. A szombati találkozón az álláspontok nem közeledtek, de abban egyetért a két fél, hogy a csütörtökön kezdődő EU csúcson megegyezést kell találni. Könnyen lehet, hogy az eredetileg két napra tervezett brüsszeli találkozó elhúzódik.

A lengyel államfőt Nicolas Sarkozy is meglátogatta a múlt héten. A francia elnök kísérletet tett Lengyelország puhításra. A megbeszélés után mindkét fél úgy vélte, van remény a kompromisszumra, bár ez a kompromisszumkészség Lengyelország részéről az említett új szavazati ajánlatban kimerül. Ezt a Visegrádi Négyek találkozóján is hangsúlyozta Lech Kazcynski. A Visegrádi Csoport pozsonyi ülésén Zapatero is részt vett, aki kiemelte, hogy az új szavazati rendszer Spanyolország helyzetén is változtat, a spanyolok mégis készek a kompromisszumra. Az Európai Bizottság elnöke, Barroso, és az Európai Parlament elnöke, Hans-Gert Pöttering figyelmeztette korábban Lengyelországot, hogy ha megvétózza a tervezetet, elszigetelődik. Lengyelország számít az Alkotmányt szintén kifogásoló csehek támogatására.

A lengyelek történelmi múltjuk miatt nem örülnének a német térnyerésének (ahogy Oroszországgal szemben is határozottan kiállnak az útóbbi időben). Szerintük az új szavazati mechanizmusnak egyenes következménye a német dominancia, ezért sem sietnék el az új szerződés megkötését. Angela Merkelnek viszont feltett szándéka, hogy azt még a 2009-es EP választások előtt életebe kell léptetni, és ehhez a kormányok általi ratifikáció is elég, nem feltétlen szükséges népszavazás. Sokak szerint ideje, hogy az EU belső gondjain felülkerekedjen, és más problémákkal foglakozzon. Erős hatalomként viszont csak akkor léphet fel, ha a tagállamok mihamarabb megállapodnak az új szerződésben.

Írta: Fekete Zsófia

Dél-Afrika: ANC választás előtt

Dél-Afrika meghatározó választás előtt áll. A parlamenti helyek 70%-ával rendelkező Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) koalíciója e hónap végén dönt a következő öt évben követendő gazdaságpolitikáról. A kulcs kérdés, hogy a kormány folytatja-e a nemzetközi befektetők és az növekvő fekete középosztály számára kedvező szigorú költségvetési politikát vagy komolyabb összegeket fordít a szegény tömegek felzárkoztatására. Aztán decemberen választ a párt új vezetőt, aki majd az ország elnöki székéért is jó eséllyel indul 2009-ben. Az ország jelenlegi elnöke, Thabo Mbeki ugyan elviled újraválasztható a párt élén, de az ország elnökségéért már nem indulhat harmadszor, ami valószínűsíti, hogy az ANC vezetéséről is lemond. Legfőbb kihívója volt alelnöke Jacob Zuma, aki korrupciós- és szexbotrányait túlélve az ország legnépszerűbb politikusa. Ő a szegénypárti-szakszervezeti költekező gazdaságpolitika hívének látszik inkább. A másik, nem kevésbé ellentmondásos jelölt Tokyo Sexwale, akik viszont inkább a felemelkedő üzleti réteget támogatná. A tét nem kicsi: Dél-Afrika a kontinens motorja maradhat a következő öt évben is, vagy felélheti az elmúlt évtized szorgosan felépített gazdasági növekedés eredményeit.

Barátok (és ellenfelek) egymás közt

A demokrata párti elnökjelöltek vasárnapi vitája a 2008-as kampány eddigi legérdekesebb, egyben legtanulságosabb eseményének bizonyult. A résztvevők közül ugyan többen is nyilvánvalóvá tették, hogy ők elsősorban „barátok” és csak másodsorban „ellenfelek”, a Fehér Ház megszerzéséért egymást kell legyőzniük.

A New Hampshire államban megrendezett vita fő témáit természetesen nem más, mint Irak, az egészségbiztosítási rendszer átalakítása, valamint a bevándorlási politika reformja szolgáltatta. Ez önmagában csöppet sem lenne meglepő, ám az est pikantériáját természetesen nem ez adta. Sokkal inkább az, hogy a jelöltek milyen stratégiával rukkolnak elő az amerikai szavazók számára oly fontos „PR-versenyben”. Miután az első, ezáltal lélektani szempontból kulcsfontosságú előválasztásra e parányi keleti parti államban kerül sor, New Hampshire szavazóinak meggyőzése nagy lépés lehet az elnökjelöltséghez vezető úton.

A vasárnapi vitaest – melyet számos hasonló esemény fog még követni – a jelöltek számára több szempontból is kulcsfontosságú volt. A jelenlegi két befutó, Hillary Clinton és Barack Obama igyekezett magabiztosan fellépni. Elsősorban arra törekedtek, hogy kerüljék a „meleg helyzeteket”. A vita egyik legpikánsabb jelenete mégis az volt, mikor Obama egy igencsak személyeskedő megjegyzést engedett meg magának John Edwards-al szemben. A fiatal szenátor azt hányta a négy évvel ezelőtti alelnök-jelölt szemére, hogy „Irakkal kapcsolatban már négy és fél évvel le van maradva”, hiszen annak idején a háború mellett voksolt.

Az eddig a „futottak még” kategóriába sorolt jelöltek számára ugyanakkor a vita remek alkalmat kínált arra, hogy végre kitörhessenek a szürkeségből. Ez leginkább Joe Bidennek sikerült, aki a közvéleménykutatások alapján eddig csak messziről nézhette Clinton és Obama hátát. A vita győztesének kikiáltott sokat tapasztalt Delaware-i szenátor azzal tűnt ki igazán, hogy egyedüliként védte meg a közelmúltban elfogadott iraki háborús pótköltségvetést, melyet Clinton és Obama hevesen kritizált. Kérdés, hogy ez a stratégia milyen eredményt hozhat, hiszen az amerikai választók a kezdeti lelkesedés után mindinkább elégedetlenek a demokrata többségű kongresszussal, melytől erőteljesebb fellépést reméltek Bush Irak-politikájával szemben. Biden retorikája ezzel együtt felettébb hatásosnak tűnt.

A vitának természetesen nem csak nyertesei, hanem vesztesei is voltak. Az utóbbi hetekben kissé aktívabb Bill Richardson semmi különlegeset nem tudott nyújtani, nem is beszélve a többi „futottak még” jelöltről. Míg azonban Richardson talán „villanthat” még valamit (már csak mexikói származására épített kampánya miatt is), a többiek mozgástere még inkább beszűkülni látszik.

Elképesztő, hogy már közhelyszámba megy, de még mindíg úgy viselkedünk, mintha nem is lenne igaz

Elképesztő, hogy már közhelyszámba megy, de még mindíg úgy viselkedünk, mintha nem is lenne igaz: a globális felmelegedés elleni küzdelem korunk legfontosabb kihívása. A G8 soron következő találkozója sorsdöntő lehet a kérdésben, de kevés esély látszik a megegyezésre. Bár a kyotoi protokollt eredetileg az Egyesült Államok és az EU közösen dolgozta ki, az USA nem ratifikálta azt. Az EU az utóbbi években sikeresen csökentette kibocsátását, de Washington egészen múlt hétig tagadta a probléma súlyosságát.

Az EU most úgy tűnik büszke lehet eddigi teljesítményére, de ez még önmagában nem elég. Nemcsak Amerikát kell meggyőzni, hogy ismerje el a probléma súlyosságát, hanem saját széndioxid-kibocsátását is tovább kell csökkentenie. Németország és Anglia az élen jár, de a spanyoloknak és az olaszoknak még van mit behozniuk. A közép-európai új tagok eddig kényelmes helyzetben voltak, mivel a rájuk szabott kibocsátás-csökkentést a szocialista nagyipari kibocsátás alapján határozták meg, amit nem volt nehéz elérni. Eddig tőlük nem igényelt nagy erőfeszítést a probléma, de a következő kör már rájuk is komoly terheket ró energiahatékonyságuk növelése érdekében.

Az amerikai hozzállás már sokkal problematikusabb. Bush elnök múlt heti bejelentését is többféle képen lehet értelmezni. Az optimisták szerint Bush szembeszállt a Cheney nevével fémjelzett energialobbival, a cinikusok azonban csak az európai nyomás alóli kibúvásként értékelték az amerikai elnök nyilatkozatait. Viszont a probléma az USA számára jóval bonyolultabb: az amerikai államkötvények jelentős részét tartják kézben az OPEC államok, amelyek jövedelme csökkene az energiahatékonyság növelése által, és ez a dollár világpiaci pozícióit alapjaiban kérdőjelezhetné meg.

De a kérdést nem a Washington és Brüsszel között ingázó diplomáciai sherpák fogják eldönteni, hanem a fejlődő országok kormányai és a fejlett országok lakossága. A fejlődő országoknak, különösen Kínának, Indiának, Braziliának és Dél-Afrikának, energiatakarékos fejlődési utakat kell találniuk, mert ha fejlett elődeik pazarló és káros példáját követik, akkor helyrehozhatatlanul felborítják a Föld biológiai egyensúlyát. A fejlett országok lakosságának pedig alapvetően kell változtatnia fogyasztási szokásain: le kell mondania az energiapazarló szárítógépekről és hagyományos villanykörtékről, meg kell tanulnia újra sétálni az autózás helyett, vonatozni a repülő helyett és végül számon kell kérnie kormányán, hogy mit tesz a Föld megmentése érdekében – és ez talán a legfontosabb…