2008. március 31., hétfő

Brit-francia barátság

Protokoll-látogatásként kezdődött, jelentősebb politikai eredményekkel zárult Sarkozy kétnapos londoni látogatása. Úgy tűnik, Sarkozy inkább Nagy-Britanniát tenné a legfőbb uniós szövetségesévé, Németország helyett.

A megvitatott témák közül szerepelt az afganisztáni katonai szerepvállalás, a bevándorlás kérdése, a globális felmelegedés problémája, az EU reformja, a jövőbeni védelmi együttműködés éa a nukleáris energia békés felhasználása.

Többek között Sarkozy ígéretet tett az Afganisztánban állomásozó francia haderő megerősítésére. A jelek szerint Sarkozy cserébe brit támogatást remél az európaiak NATO-n belüli szerepének erősítéséhez, de Brown egyenlőre szkeptikus az önálló európai NATO-parancsnokság felállításának ötletével szemben.

A két ország közötti nukleáris egyezmény (entente nucléaire) fontos áttörést hozott: a brit kormány célja, hogy a nukleáris energia felhasználását az eddigi 20 %-ról 40%-ra növelje, ennek kielégítésére pedig a a fejlett francia nukleáris ipar a legfelkészültebb. Együttműködési megállapodást kötöttek olyan új generációs atomerőművek építéséről, ami a tervek szerint jelentősen csökkenti a szén-dioxid kibocsátást.

A bevándorlás ügyében is születtek eredmények, ami azért is számít jelentős eredménynek, mert az EU-ban nincs még kiforrott egységes szabályozás a bevándorlási kérdések tekintetében. Franciaország a bevándorló célországok közé tartozik, Nagy-Britanniával, Hollandiával és Belgiummal egyetemben. A párizsi események pedig nyilvánvalóvá tették, hogy Franciaországban kudarcot vallott a kisebbségek asszimilálását célzó politika. Ekkor a kormány két évvel meghosszabbította azt a periódust, ami után egy francia állampolgár házastársa kérheti a francia állampolgárságot és megszigorította a külföldön kötött házasságok érvényességének megvizsgálását is. Az illegális bevándorlók kiutasításának száma pedig a korábbi 10 ezerről 2007-ben 20 ezerre nőtt. 2007-ben ezen kívül a francia szenátus elfogadta az új bevándorlási törvénytervezet azon passzusát, hogy engedélyezhessék a családegyesítés keretében Franciaországba érkező bevándorlók DNS vizsgálatát.

A múlt heti brit-francia csúcstalálkozón az elutasított menekültkérelmet beadókat hazaszállító közös charter-repülőjáratok üzemeltetéséről állapodtak meg, és a La Manche csatorna két partján történő ellenőrző rendszerek fejlesztését is tervezik.

Az európai bevándorlási és menekültügyi paktum várhatóan a soros francia EU-elnökség egyik prioritása lesz. A paktum alapelvei a következőek:

  • a külső határok védelmének megerősítése,

  • a legális bevándorlás kvóták köré szervezése,

  • a korábban érkezett illegális bevándorlók tömeges legalizálásának leállítása,

  • a hazatoloncolás közös megszervezése, és

  • a menekülteket kibocsátó országokkal való együttműködés.

Nincsenek megjegyzések: