Múlt héten volt már róla szó, John McCain hogyan próbál beférkőzni a republikánus bázis kegyeibe – azóta azonban mondhatni „közbejött” egy s más, így mindenképpen megéri még egy cikk erejéig foglalkozni a fejleményekkel.
Történt ugyanis, hogy kipattant egy botrány a New York Times, majd később a Washington Post hasábjain, melyekben azzal vádolták meg McCaint, hogy túlságosan is szoros kapcsolatba került egy bizonyos Vicki Iseman nevű telekommunikációs lobbistával még a 2000-es elnöki kampánya idején.
Az ügynek számos homályos és ellentmondásos pontja, és mindenekelőtt két fő vonatkozása van. Az előbbiek lassan egy könyvet is kitöltenének, és számos hírportálon olvashatunk róluk, többek között itt, itt, itt, vagy itt. Fordítsuk tehát figyelmünket a két fő szálra, amelyet magában foglal a botrány: egyfelől a lehetséges házasságtörés vádjára, másfelől pedig a tisztességtelen lobbizás és a hatalommal való visszaélés problematikájára. Annak ellenére, hogy mintha inkább az elsővel foglalkozna az amerikai média, a másik is legalább akkora károkat okozhat(na) McCain kampányának, mint az első – ha nem nagyobbakat.
A házasságtörés vádja leginkább a már az előző cikkben említett szociális konzervatívok körében kelthet negatív hullámokat, ami a szenátor számára eleve érzékeny terület, hiszen a többi – a versenyből mára már jobbára kiesett – republikánus jelölthöz képest társadalmi kérdésekben sokkal centristább nézeteket képvisel, és nehéz meggyőznie ezeket a (többnyire mélyen vallásos) csoportokat „igazi” konzervativizmusáról. Ilyen körülmények között egy házasságtörési botrány gyakorlatilag a lehető legrosszabb, ami csak történhetett McCainnel.
Ezzel szemben a visszaélés vádja szélesebb körökben ronthatja esélyeit – McCainnek ugyanis már nem ez az első ilyen ügye, és különösen rosszul veszi ki magát annak fényében, hogy egész kampányát az őszinteség és a tisztesség jegyében folytatta (ennek egyik szimbóluma, hogy kampánybuszát is Straight Talk, azaz „Egyenes Beszéd” Expressznek keresztelte).
Mindazonáltal egyelőre úgy tűnik, a szenátornak nem kell komoly következményektől tartania – sőt. Stábja a lehetőségekhez mérten a legtöbbet hozta ki a kellemetlen ügyből, amikor a liberális média alaptalan mocskolódásának (smear campaign) titulálta azt – ezzel számos korábbi kritikusát is sikerült átmenetileg McCain oldalára állítani (így például többek között Rush Limbaugh-t is), és a republikánusok többé-kevésbé összezártak de facto jelöltjük mögött.
Ezzel szemben a demokraták oldalán gyakorlatilag minden van, csak összetartás nem… és ennek egyik (vagy inkább legfőbb) negatív hozadéka számukra, hogy kicsinyes harcaik közepette nem tudnak kellő figyelmet fordítani azokra a kérdésekre, amikre igazán kellene. Bármily hihetetlen ugyanis, a demokrata elnökjelöltek alig foglalkoztak a botránnyal – és talán itt üt vissza először komolyan a kampány során az a tény, hogy a demokraták még mindig azzal vannak elfoglalva, hogy egymást szapulják, ahelyett, hogy ezt republikánus ellenfelükkel tennék.
Írta: Varga Andrea
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése