A Demokrata előválasztási kampány éleződésével egyre valószínűbb, hogy az augusztus végi jelolt válásztási Demokrata Nemzeti Gyűlésen (DNC) sem Hillary Clinton, sem pedig Barack Obama nem tudhat maga mögött a győzelemhez szukséges 2025 választott delegáltat. Ezért egyre több szó esik a „szuperdelegáltak” kiemelkedő szerepéről, akik esetlegesen akár az elkötelezett delegáltak szerinti állással ellentétesen is szavazva, szoros verseny esetén királycsinálókká válhatnak. De kik is ezek a szuperdelegáltak valójában, mi a vélt és valós szerepük?
Az „el nem kötelezett delegált”, köznyelven szuperdelegált intézményét a Hunt Commission javaslatára a pártot rendkívül megosztó 1980-as választás után vezették be a Demokraták azzal a céllal, hogy mérsékeljék a belső széthuzást és nagyobb szerep jusson azoknak a párttagoknak, akik fontos politikai funkciót töltenek be(kormányzók, kongresszusi képviselők, volt elnökök, elnökhelyettesek, stb). Fontos kiemelni, hogy technikailag még az „elkötelezett delegáltak” is szavazhatnak bármelyik jelöltre (ahogy ez az elnökválasztási elektorokra is igaz), bár politikailag ez nem feltétlen kifizetődő. A fontos különbség az, hogy az 1984 óta érványes új szabályzat szerint az el nem kötelezett delegáltak, (pillanatnyilag 796) nem választás útján, hanem automatikusan kapnak helyet a nyár végi jelöltválasztási Gyűlésen.
Az eredeti elképzelés szerint a szuperdelegáltak jelentik a párt krémjet, ők hivatottak összetartani a pártot, megszabni annak politikai irányvonalát és eldönteni mi a legjobb a pártnak és az országnak. Mivel minden állam saját maga dönti el, milyen módon delegálja a többi képviselőt a Gyűlésre, a szuperdelegáltak egyfajta elitista ellenpontot testesítenek meg: ők az „irányadok, nem az iránykövetők.”
Ugyanakkor azzal kapcsolatban messze nincs konszenzus a Demokrata párton belül, hogy egy kiélezett küzdelemben, ahol a két jelölt fej fej mellett végez, az el nem kötelzett delegáltak kire kell hogy hallgassanak inkább. Saját lelkiismeretükre? A többségi véleményre az államukban? Vagy a többsegi vélemenyre az országban? Clinton, aki a szuperdelegáltak számát tekintve jobban all, mint Obama (238 v. 199, a CNN számitásai szerint) de a választott delegáltak és a megnyert államok alapján le van maradva valamelyest, azt üzente a szuperdelegáltaknak, hallgassanak a szivükre, Obama a választók többségének akarata szerinti szavazásra buzdít.
Egyesek azzal érvelnek, hogy hasznosabb lenne a Demokrata Pártnak, ha a szuperdelegáltak többsége egyértelműen pártolna egy jelöltet, így rövidre lehetne zárni az egyre jobban megosztó, egyre költségesebb és egyre kegyetlenebb harcot, és egyesíteni lehetne a liberális erőket a McCain elleni harcra. Mások ugyanakkor üdvözítik az elhúzódó csatát, mondván a kampány egyre szélesebb tömegeket mobilizál, a részvételi arányok rekordokat döntenek, és végre a sorban utolsó államok is nagyobb figyelmet kapnak.
Ha a két jelölt továbbra is fej-fej mellett halad, a verseny közel sem ér majd véget az utolsó, június 7-ei Puerto Rico-i előválasztással, az igazi harc ezután kezdődik majd el, az el nem kötelezett párttagok kegyeiért. Könnyen előfordulhat, hogy a választott delegáltak többségét Obama kapja, de az összes delegált számát tekintve Clinton végez elsőként, vagy éppen fordítva. A választási matematika bonyolult logikájából következően az ellentmondások sokaságára lehet számítani. Egyetértés aligha van a párton belül, hogy mi a „helyes” út, így a sors iróniája, hogy pont egy olyan helyzetet teremtett a szuperdelegáltak intézménye, ami ellen létre lett hozva annak idején.
Írta: Stumpf Anna
Az „el nem kötelezett delegált”, köznyelven szuperdelegált intézményét a Hunt Commission javaslatára a pártot rendkívül megosztó 1980-as választás után vezették be a Demokraták azzal a céllal, hogy mérsékeljék a belső széthuzást és nagyobb szerep jusson azoknak a párttagoknak, akik fontos politikai funkciót töltenek be(kormányzók, kongresszusi képviselők, volt elnökök, elnökhelyettesek, stb). Fontos kiemelni, hogy technikailag még az „elkötelezett delegáltak” is szavazhatnak bármelyik jelöltre (ahogy ez az elnökválasztási elektorokra is igaz), bár politikailag ez nem feltétlen kifizetődő. A fontos különbség az, hogy az 1984 óta érványes új szabályzat szerint az el nem kötelezett delegáltak, (pillanatnyilag 796) nem választás útján, hanem automatikusan kapnak helyet a nyár végi jelöltválasztási Gyűlésen.
Az eredeti elképzelés szerint a szuperdelegáltak jelentik a párt krémjet, ők hivatottak összetartani a pártot, megszabni annak politikai irányvonalát és eldönteni mi a legjobb a pártnak és az országnak. Mivel minden állam saját maga dönti el, milyen módon delegálja a többi képviselőt a Gyűlésre, a szuperdelegáltak egyfajta elitista ellenpontot testesítenek meg: ők az „irányadok, nem az iránykövetők.”
Ugyanakkor azzal kapcsolatban messze nincs konszenzus a Demokrata párton belül, hogy egy kiélezett küzdelemben, ahol a két jelölt fej fej mellett végez, az el nem kötelzett delegáltak kire kell hogy hallgassanak inkább. Saját lelkiismeretükre? A többségi véleményre az államukban? Vagy a többsegi vélemenyre az országban? Clinton, aki a szuperdelegáltak számát tekintve jobban all, mint Obama (238 v. 199, a CNN számitásai szerint) de a választott delegáltak és a megnyert államok alapján le van maradva valamelyest, azt üzente a szuperdelegáltaknak, hallgassanak a szivükre, Obama a választók többségének akarata szerinti szavazásra buzdít.
Egyesek azzal érvelnek, hogy hasznosabb lenne a Demokrata Pártnak, ha a szuperdelegáltak többsége egyértelműen pártolna egy jelöltet, így rövidre lehetne zárni az egyre jobban megosztó, egyre költségesebb és egyre kegyetlenebb harcot, és egyesíteni lehetne a liberális erőket a McCain elleni harcra. Mások ugyanakkor üdvözítik az elhúzódó csatát, mondván a kampány egyre szélesebb tömegeket mobilizál, a részvételi arányok rekordokat döntenek, és végre a sorban utolsó államok is nagyobb figyelmet kapnak.
Ha a két jelölt továbbra is fej-fej mellett halad, a verseny közel sem ér majd véget az utolsó, június 7-ei Puerto Rico-i előválasztással, az igazi harc ezután kezdődik majd el, az el nem kötelezett párttagok kegyeiért. Könnyen előfordulhat, hogy a választott delegáltak többségét Obama kapja, de az összes delegált számát tekintve Clinton végez elsőként, vagy éppen fordítva. A választási matematika bonyolult logikájából következően az ellentmondások sokaságára lehet számítani. Egyetértés aligha van a párton belül, hogy mi a „helyes” út, így a sors iróniája, hogy pont egy olyan helyzetet teremtett a szuperdelegáltak intézménye, ami ellen létre lett hozva annak idején.
Írta: Stumpf Anna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése