2008. március 9., vasárnap

Javuló viszonyok

Újabb jelei vannak Japán és Dél-Korea közeledésének, ezúttal azonban már nem csak nagyratörő tervekről beszélhetünk. A múlt héten munkába állt koreai elnök, Lee Myung-Bak beiktatásán mondott beszédében, a két ország közötti viszály megszüntetését szorgalmazta. „Inkább a jövővel kellene foglalkozni, nem pedig a múlton rágodni.” Ez volt az üzenete az új elnöknek, amellyel a sok évre visszatekintő rossz viszonyt igyekszik elfeledtetni.

A beszéd az 1919-es lázadás évfordulóján különösen békésnek mondható, hiszen Lee elődje minden alkalommal bocsánatkérésre szólította fel Japánt, a lázadást követő megtorlásért. Lee többek között a 2004-ben elvetett szabadkereskedelmi egyezményről is szeretne újra tárgyalásokat kezdeményezni. A részleteket áprilisban lehet majd kidolgozni, amikor Lee Japánba utazik.

A javuló viszony stabilitást hozhat a régióba, és az új elnök pragmatista külpolitikája talán Észak-Koreával szemben is eredményeket hozhat. Bár Észak-Korea továbbra is elszigetelt múlt héten Phenjanban járt a New York Philharmonic Orchestra, amely mindenképpen pozitív fejleménynek tekinthető, attól függetlenül, hogy az amerikai kormányzás bagatelizálta az ügyet.

írta: Diószegi Márton

Nincsenek megjegyzések: