2008. március 9., vasárnap

Szavaznak a fiatalok

Az idei elnökválasztáson a demokraták megelőlegezték a bizalmat a fiatal szavazóknak és velük együtt megannyi híroldal, többek között a BBC, az ABC News, a Politico és a FoxNews mind nagy reményeket fűzött magas részvételi arányukhoz, így az utóbbi hónapok részben arról szóltak, hogy ez a várakozás a megfelelő csatornák kihasználásával teljesuljön. Iowa után valóban úgy tűnt, hogy a 18-29 éves szavazók nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Hillary Clinton csak harmadik helyre került Barack Obama és az akkor még versenyben lévő John Edwards után, azóta azonban mintha megcsappant volna a szavazói kedv az említett korcsoportban.

A szavazóképes fiatalok 37%-a hallatta csak a hangját 2000-ben, ekkor 48%-uk Al Gore demokrata jelöltre szavazott. 2004-ben George W. Bush-sal szemben a szintén demokrata John Kerryt már 56% támogatta, változatlan részvételi arány mellett. 2008-ban Iowában ezzel szemben az összes demokratákra leadott szavazat 22%-a a 18-29 évesektől érkezett, míg a republikánusoknál csak 11%-ot tettek ki. A tetszetős részvételnek köszönhetően a demorata jelöltek kampánystábja további erőfeszítéseket tett még több fiatal bevonása érdekében. Első lépésként mind Clinton, mind Obama létrehozta saját profilját különböző közösségi oldalakon, hiszen azt remélik, hogy a fiatalokhoz a barátként bejelölésen keresztül vezet az út (így fest Clinton MySpace és Facebook profilja, és Obama MySpace és Facebook profilja). Hosszabb folyamat volt Clinton táborán belül a Hillblazers, fiatalokat mozgosító kampánystáb megszervezése, melyet lánya, Chelsea vezet. Bár Obamának nincs ilyen külön csapata, honlapján jelentős rész foglalkozik a fiatal szavazókkal való kapcsolatával. Akár e kis figyelmesség miatt, akár progresszívnek tűnő fellépése okán, de eddig ő az, akire a fiatalok szívesebben szavaztak.

A fiatalokat más erők is mozgosítják, már a 2004-es választásokon megjelent a PunkVoter, amely kimondottan a Bush ellen (tehát Kerryre) való szavazásra buzdított akkor, idén pedig a Bush örököseként látott McCaintől szeretné elijeszteni a fiatal szavazókat. Számos ehhez hasonló, kis közönséget célzó honlap üzemel még, de egy kiemelkedik közülük: a MoveOn a legnagyobb online politikai szervezet. Nem specializálódik fiatalokra, de természetesen kiterjedt feladatkörébe a ő mozgósításuk is beletartozik, csakúgy mint adományok gyűjtése Obamának, akinek ugyanis a közelmúltban támogatásukkal kedveskedtek.

Arra az esetre, ha a fentiek ellenére még mindig lenne olyan fiatal, aki nem tudta eldönteni, szavazatát melyik jelöltre adja, számos tévéműsorból választhatnak megismerésükre. Éppen ezért érdekes, hogy az előző keddi előválasztások előtt utolsó tévés megjelenésére Clinton egy szórakoztató csatornán este 11 körül sugárzott ál-hírműsort választott. A The Daily Show közönségét nagy részben a 18-34 év közöttiek teszik ki, nem csoda tehát, hogy Obama nagyon kedvelt szereplője a „híreknek”, és vendég is volt már a műsorban – kétszer is – utoljára 2007. augusztusában. Akármennyire is közel próbál mindkét demokrata jelölt férkőzni a fiatal szavazókhoz, ők Iowa óta egyre kisebb számban vesznek részt. Texasban és Ohióban a demokrata szavazók 16%-a volt 18 és 29 év közötti, míg a republikánusoknál ez a szám 11%. Rhode Islanden 13%-ot, Vermontban 11%-ot tettek ki a fiatalok szavazatai.

Nem meglepő, hogy a Republikánus Párt nem fordít külön figyelmet a fiatal szavazókra (McCainnek még egy hivatalos MySpace oldala sincs, csak egy saját honlapján keresztül üzemelő McCainSpace nevű mutánsa), az előző két választási forduló statisztikái alapján ugyanis a legtöbb fiatal demokrata jelöltre szavaz, amíg meg nem unja a hosszú procedúrát és a vele járó marakodást.

Írta: Vass Eszter

Nincsenek megjegyzések: