2008. február 15., péntek

Alagút Japán és Dél-Korea között

Szimbolikus alagút köthetné össze a két korábbi ellenséget néhány japán politikus szerint. A terv enyhén szólva ambiciózus, hiszen az alagút hossza több mint kétszerese lenne a Franciaországot és Angliát összekötő Csalagútnak.

Az elképzelés szerint vasúti alagút kötné össze a japán Karatsu-t a Dél-Koreában fekvő Pusan-nal. A táv 128 km, ami nem csak Japánt és Dél-Koreát kötné össze: lehetővé tenne egy London-Tokyo vasútvonalat a jövőben. Ez persze inkább csak álmodozásnak tűnik, hiszen a közel 10 ezer kilométeres táv nagy részén nem járnak a japán Shinkansen-hez hasonló szupergyors vonatok.

Az ötletgazdák szerint e mérnöki csoda megépítése nagy mértkében elősegítené a két ország közeledését, amely Koidzumi Dzsunicsiró japán miniszterelnök 2006-os távozása óta előtérbe került.

Az ellenséges viszony Japán imperialista múltjára nyúlik vissza. Koidzumi aki 2001-től 2006-ig volt Japán miniszterelnöke a nemzetközi nyomás ellenére minden évben meglátogatta a Yasukuni emlékművet. Yasukuni néhány elítélt háborús bűnösnek is az emlékhelyéül szolgál, ami a térség népei számára a japán imperializmus dicsőítésével egyenlő. Az emlékmű látogatása a kínai valamint a koreai felek számára elfogadhatatlan volt. Kínában Japán ellenes tüntetéseket rendeztek és a két ország több éven át nem fogadta egymás vezetőit. Koidzumi utódja Shinzo Abe szintén meglátogatta az emlékművet, de ezt csupán miniszterelnöksége első évében tette. A rákövetkező évben távol maradt az ominózus emlékhelytől, majd Yasuo Fukuda miniszterelnöksége alatt jött a fordulat. Ő már kifejezetten ellenzi a Yasukuni emlékmű hivatalos látogatásait. Ez megváltoztatta a Japán ellenes hangulatot a régióban. Ráadásul Dél-Korea új elnöke Oszakában született, ami szintén a közeledéshez vezethet. Nem véletlen tehát, hogy a vasúti alagút ötlete, amelyet egyébként "peace tunnel"-ként emlegetnek, most született meg.

Nincsenek megjegyzések: