2008. február 25., hétfő

Írország lehetséges válasza a Reformszerződésre

Írország jelenleg az egyetlen olyan tagállam, ahol – az alkotmány értelmében kötelező – népszavazáson döntenek a Reformszerződés ratifikálásáról, így a polgárok közvetlenül vehetnek részt a ratifikációs folyamatban. Egy népszavazás eredménye több mindentől függ. Fontos tényezők lehetnek többek között a (1) korábbi referendumon való részvétel és annak eredménye, (2) az aktuális belpolitikai helyzet, (3) a nemzeti politikusok és a politikai élet megítélése, (4) a közös jövőhöz kapcsolódó elvárások, kilátások, illetve az, hogy (5) az állampolgárok mennyire értik meg és fogadják el az EU alapelveit és működését.

Ha a legutóbbi ír népszavazási mérleget nézzük, a kép nem túl bíztató; 2001-ben a választópolgárok alacsony részvétel mellett elutasították a Nizzai szerződést (a következő évben végül sikeresen elfogadták). A kockázatot tovább növeli a 2005 óta folyamatosan erősödő euro-szkepticizmus, mely főleg az Alkotmányos Szerződés holland és francia elutasításából fakad, melynek negatív eredményét nagy mértékben belpolitikai megosztottság és feszültség okozta. A belpolitikai helyzet jelenleg Írországban sem felhőtlen; míg a hatalmon lévő Ahern vezette kormánypárt nagyban támogatja a szerződés elfogadását, addig az ellenzék a „Nem” oldalt erősíti. A megosztottság mellett szintén figyelembe kell venni, hogy az elmúlt időszakban az ír politikusok népszerűsége csökkent és a politikai élet általános megítélése negatív irányba változott.

Az Eurobarometer adatai szerint az európai állampolgárok jelentős része nem érti az EU intézményeinek működését, az EU politikáját, a szerződéseket. Az írországi adatok pedig jóval elmaradnak az EU-átlagtól: a megkérdezettek alacsony hányada vallotta, hogy tisztában van az EU alapjaival. Abban azonban nagy az írek közti egyetértés, hogy az elmúlt évtizedekben bekövetkezett gazdasági és szociális fejlődést nagy mértékben köszönhetik az Európai Uniós tagságnak.

Az említett kételyek ellenére az ír miniszterelnök, Ahern folytatja kampányát Írország „Igen” válasza mellett. Ahern hangsúlyozza, hogy a szerződés elfogadása az ország számára hatékonyabb részvételt eredményezhet a közösség legújabb közös politikái terén, emellett erősíti és fellendíti a gazdaságot. Egy esetleges elutasítás azonban más tagállamokat is népszavazás kiírására ösztönözhet, illetve jelenleg is szkepticizmust megfogalmazó nemzeti parlamenteket győzhet meg a Reformszerződés elutasításáról. Valóban Írország kezében van Európa sorsa? Talán ez a feltételezés kissé túlzásnak mondható, a megkezdett Európai Uniós reformok életbe lépését azonban mindenképp lassítaná egy esetleges elutasítás.

Írta: Szabó Erika

Nincsenek megjegyzések: