Hillary Clinton Demokrata elnökjelölt tizenegyedik előválasztási vereségét követően igencsak nagy volt a feszültség csütörtök este a Texas állambeli Austinban rendezett elnökjelölti vitán. A nemrég népszerűségi mélyrepülésbe kezdett Clintonnak a márciusi nagy megmérettetések előtt igencsak szüksége volt egy szimbolikus győzelemre. A reményeket azonban aligha sikerult beváltania. A kilencvenperces vita kiegyenlítettnek látszott egy-két jólismert jobb és balegyenessel mindkét fel részéről.
Míg a jólismert „policy témákat” (egészségügyi reform, gazdaság, bevándorlás, globalizáció) szokás szerint Clinton dominálta, Barack Obama ambiciozus de bevált nagy-politika ellenes szólamai emocianálisabb húrokat pengettek. Az összecsapás teátrális momentumát, amelyet az internetes és nyomtatott média rögtön fel is kapott, Clinton övön aluli ütése jelentette („a változast nem lehet csak úgy lemásolni”), mely Obama sokak által vitatott korábbi plagizálásaira utalt. Ezzel Clinton feleslegesen keltette a feszültséget és inkább rontott az egyébként kedélyes és korrekt vita hangvételén.
A New York-i Szenátor öngoljábol mindenképpen profitált az egy-egyben egyébként rendszerint gyengébb Obama. Lévén hogy a választók számára nehezen megkülönböztethető a két jelölt programja, a benyomás, az imázs és a média-hullámlovaglás még a szokásosnál is nagyobb súllyal esik latba a Demokrata előválasztásokon, mely még csak félidejénel tart. A 4049 delegáltbol csaknem 1500 helye meg kérdéses.
A következő nagy megmérettetésekre március 4-én kerül sor, többek között Texas államban, mely a harmadik legtöbb delegáltat küldi a nyár végi Demokrata Jelöltválasztási Konvencióra. A széljárat jelenleg nem kedvez Hillary Clintonnak, aki úgy a felmérések szerint, mint a garantált delegáltak számát tekinve kezd lemaradni Obama mellett. Kampánystratégai tanácstalanságától egyre hangosabb a média, mely az őt eddig töretlenül szponzoráló krőzusokat is kezdi aggasztani.
A látszat ellenére azonban a verseny kimenetele kiszámíthatatlan többek között a Demokraták delegált küldési szabályainak átláthatatlan bonyolultsága miatt. Obama jelenleg hajszállal vezet és egy hosszú februári sikerszériat tudhat maga mögött, de győzelmei többségét kisállamokban aratta, amelyek alig több, mint egy tucat delegálttal rendelkeznek (Hawaii, Maine, Washington DC, Utah). Sikerei noha erős pszichológiai hatással bírnak, messze nem nyomnak annyit a latban, mint a soron következő Ohio, Texas, Pennsylvania es Indiana államok, ahol jelenleg Clinton, ha nem is szamottevően, de egyelőre vezet. Az elhúzodó harc kifulladásig folytatódik, legalábbis amíg a jelöltek egyre soványodó kampánykasszája bírja.
Írta: Stumpf Anna

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése