A republikánusoknál eldölt a verseny: a jelölt McCain lesz. A demokrata oldalon viszont folytatódik a küzdelem Clinton és Obama között.
A következő megmérettetésekre Hawaii-on és Wisconsinban kerül sor. Obama mindkét helyen vezet, de Clintonnak még lehet esélye forditani. Viszont úgy tűnik Clinton most inkább Texasra és Ohióra koncentrál, ahol március 4.-én szavaznak. Ezekből az államokból több delegáltat lehet szerezni és Clinton itt erősebbnek tűnik.
A két jelölt közben egyre agresszívabb hangnemet üt meg kampányában. Clinton azzal támadja versenytársát, hogy kerüli a nyílt vitát, Obama pedig Hillary szavahihetőségét kérdőjelezi meg a NAFTA-val kapcsolatban.
A versenyt ugyan nem dönti el, de mindenképp új lendületet jelent majd az egyik jelöltnek John Edwards támogatása, aminek bejelentésére valószínüleg rövidesen sor kerül. Edwards csütörtökön Clintonnal találkozott, hétfőre Obamaval volt megbeszélve egyeztetés, de ezt végül elnapolták.

A republikánusoknál McCain tuti befutó, de még messze nem jelölt. Huckabee és Ron Paul még nem szállt ki a versenyből hivatalosan, ami nem kevés feszültséget okoz a párton belül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése