Brit-francia barátság

Protokoll-látogatásként kezdődött, jelentősebb politikai eredményekkel zárult Sarkozy kétnapos londoni látogatása. Úgy tűnik, Sarkozy inkább Nagy-Britanniát tenné a legfőbb uniós szövetségesévé, Németország helyett.

A megvitatott témák közül szerepelt az afganisztáni katonai szerepvállalás, a bevándorlás kérdése, a globális felmelegedés problémája, az EU reformja, a jövőbeni védelmi együttműködés éa a nukleáris energia békés felhasználása.

Többek között Sarkozy ígéretet tett az Afganisztánban állomásozó francia haderő megerősítésére. A jelek szerint Sarkozy cserébe brit támogatást remél az európaiak NATO-n belüli szerepének erősítéséhez, de Brown egyenlőre szkeptikus az önálló európai NATO-parancsnokság felállításának ötletével szemben.

A két ország közötti nukleáris egyezmény (entente nucléaire) fontos áttörést hozott: a brit kormány célja, hogy a nukleáris energia felhasználását az eddigi 20 %-ról 40%-ra növelje, ennek kielégítésére pedig a a fejlett francia nukleáris ipar a legfelkészültebb. Együttműködési megállapodást kötöttek olyan új generációs atomerőművek építéséről, ami a tervek szerint jelentősen csökkenti a szén-dioxid kibocsátást.

A bevándorlás ügyében is születtek eredmények, ami azért is számít jelentős eredménynek, mert az EU-ban nincs még kiforrott egységes szabályozás a bevándorlási kérdések tekintetében. Franciaország a bevándorló célországok közé tartozik, Nagy-Britanniával, Hollandiával és Belgiummal egyetemben. A párizsi események pedig nyilvánvalóvá tették, hogy Franciaországban kudarcot vallott a kisebbségek asszimilálását célzó politika. Ekkor a kormány két évvel meghosszabbította azt a periódust, ami után egy francia állampolgár házastársa kérheti a francia állampolgárságot és megszigorította a külföldön kötött házasságok érvényességének megvizsgálását is. Az illegális bevándorlók kiutasításának száma pedig a korábbi 10 ezerről 2007-ben 20 ezerre nőtt. 2007-ben ezen kívül a francia szenátus elfogadta az új bevándorlási törvénytervezet azon passzusát, hogy engedélyezhessék a családegyesítés keretében Franciaországba érkező bevándorlók DNS vizsgálatát.

A múlt heti brit-francia csúcstalálkozón az elutasított menekültkérelmet beadókat hazaszállító közös charter-repülőjáratok üzemeltetéséről állapodtak meg, és a La Manche csatorna két partján történő ellenőrző rendszerek fejlesztését is tervezik.

Az európai bevándorlási és menekültügyi paktum várhatóan a soros francia EU-elnökség egyik prioritása lesz. A paktum alapelvei a következőek:

• a külső határok védelmének megerősítése,
  
  
• a legális bevándorlás kvóták köré szervezése,
  
  
• a korábban érkezett illegális bevándorlók tömeges legalizálásának leállítása,
  
  
• a hazatoloncolás közös megszervezése, és
  
  
• a menekülteket kibocsátó országokkal való együttműködés.

A hét hírei

• Az Egyesült Államokban tovább folytatódik a vita a lehallgatások jogi szabályozásáról.

• Libanon az elnökválasztás kérdését továbbra sem tudja rendezni.

• A francia helyhatósági választások tanúlságai alapján Sarkozynek tovább esett a népszerűsége.

• Lecsillapodott a latin-amerikai konfliktus.

Pálfordulás Latin-Amerikában

Az utóbbi évek legnagyobb válságát élte túl Latin-Amerika. Az konfliktus az egyre erősödő regionális ambíciókkal bíró Venezuela és szomszédja az USA támogatását élvező Kolumbia között bontakozott ki.

A kolumbiai belső katonai ellenzék, a FARC terrorista gerillái legalább ezer túszt tartanak fogva az ország egy jól elhatárolható részén, akik közül kb. 40 magasrangú, az elit rétegből származik. Közülük engedtek el a március elején négyet. A "mentőakciót" az állami tévék is közvetítették, és a sikert leginkább Chávez venezuelai elnök nevéhez kötötték, aki a hős szerepében tetszelgett. Ám ez rávilágított arra, hogy a venezuelai vezető szoros kapcsolatokat ápol a kolumbiai terroristákkal.

A gyanú tovább erősödött amikor két nappal a túszmentés után kolumbiai repülőgépek megtámadtak egy FARC támaszpontot, és a kb. 16 halott között volt Raúl Reyes, a szervezet elsőszámú vezetője. A bombázás maradványai közül pedig további bizonyítékok kerültek elő Chávez és a gerillák együttműködéséről.

Bonyolította a helyzetet, hogy a csapás a a kolumbiai-ecuadori határ ecuadori oldalán történt, így az akció felháborodást váltott ki egész Latin-Amerikában. Chávez ismét megpróbált politikai tőkét kovácsolni a fejleményekből, és szokásos vasárnap esti élő showműsorában, az !Aló, presidente!-ben egy perces néma csendet rendelt el az elhunyt rebellis vezér tiszteletére, majd telefonon hívta hadügyminiszterét, és fegyveres csapatokat rendelt a határhoz. Ezután hívta Correát, az ecuadori elnököt és kérte, hogy ő is támogassa a katonai előkészületeket.

A régió országai is feléledtek, elsőként Nicaragua csatlakozott Venezuelához, ám a nemzetközi nyomás hatására csillapodtak a kedélyek. Berlin, USA, Brüsszel, és a Latin-Amerikai országok szervezete is a békés megoldásra szolította fel a feleket. Chávez ezt is saját javára fordította: békítőként mutatta magát, és az egységes Latin-Amerikát hirdette.

Írta: Kovács Máté

Sarkozy tesztje

A 2007-es francia elnökválasztás után durván 1 évvel megtartott helyhatósági választások a jobboldali köztársasági elnök politikájáról és személyéről alkotott véleménynyilvánításnak is felfoghatók. És a vélemény nem kedvező számára. A 2 fordulós (március 9. és 16.) választások eredményeképpen a szocialista párt jó pár protestszavazatot begyűjtve átvette az irányítást számos korábban jobboldali többségű város felett (Toulouse, Strasbourg), amellett, hogy a legnagyobb városokat (Lyon, Lille) és Párizst is megtartotta. De a győzelem mégsem teljes, Marseille és Bordeaux maradt kormánypárti kézben. Összességében a Franciaországban alacsonynak számító részvételi arány (65,5%) mellett a kormánypárt 47,5%-ot, míg az ellenzék 49,5%-ot szerzett.

Az államfő zuhanó népszerűsége sem segítette a jobboldalt- az elnökválasztáskor mért 65%ról mintegy 37%ra csökkent a közvéleménykutatások szerint. Ennek megfelelően Sarkozy feltűnően távol tartotta magát a helyhatósági választások kampányától, és inkább magasabb népszerűségnek örvendő miniszterelnöke, François Fillon folytatta az országjárást, látogatott el kampányrendezvényekre.

A szocialista SP-n és a jobboldali UMP-n kívül egy harmadik párt is versengett a szavazatokért: a François Bayrou vezette centrista MoDem, mely már az elnökválasztásokkor is a mérleg nyelve szerepet kívánta betölteni, most is hasonló babérokra pályázott- a két forduló között, klasszikus hintapolitikát folytatva egyik oldalon se köteleződött el, hanem kölcsönös megegyezések alapján visszalépett vagy a szocialista, vagy a kormánypárti jelölt javára- viszont saját választókörzetében nem sikerült megszereznie az elsőséget a centrista elnöknek.

Elemzők szerint a megkezdett reformok menetére nézve nem sok hatása van a helyhatósági választások kimenetelének, maga Sarkozy is kijelentette, hogy a döntő dátum számára a következő választások ideje, 2012. Viszont változások lesznek megfigyelhetők az elnök hiperaktív imidzsén és így a kormány kommunkációján egy moderáltabb, megfontoltabb irányba.

Írta: Debreczeni Anna

Továbbra is instabil a helyzet Libanonban

Továbbra sem sikerült rendezni a libanoni elnökválasztás kérdését. A 2007 őszén hivatalba lépett Emil Lahoud elnöki mandátuma lejárt, és az alkotmány szerint egy maronita keresztény új elnököt kellett volna választani utódjául.

Az ország azonban végletesen megosztott, a két ellentétes politikai tábor szinte semmiben nem tud megegyezésre jutni. Az egyik oldalon a Fuad Sinora miniszterelnök vezette kormányerők állnak, akik élvezik az ország szunnita és keresztény közösségeinek, valamint Amerika, Franciaország és Szaúd-Arábia támogatását. Az ellenzék pedig elsősorban a siíta Hezbollah, Szíria és Irán pártfogoltja. A libanoni belpolitikai bizonytalanság egyértelműen a szomszédos Szíria érdeke, mely mind a mai napig Szíria részeként tekint Libanonra, így hivatalosan el sem ismeri az országot. Szíria mellett a Hezbollah további aktív támogatást kap Irántól, mely jelentős fegyverszállítmányokkal igyekszik felkészíteni a siíta szervezetet egy Izraellel történő esetleges újabb összecsapáshoz.

Ítta: Forgács Péter

Szabadság és/vagy biztonság?

Az utóbbi hetekben történt, hogy a Kongresszus alsóháza nem hosszabbította meg a Protect America Act („Védjük meg Amerikát”) elnevezést viselő törvényt, amely lehetővé teszi a bírósági végzés nélküli lehallgatást. Mi is áll ennek hátterében?

A szabadság és biztonság viszonylatában „annak idején az Alapító Atyák doyenje, Benjamin Franklin leszögezte, hogy ha a kettő közül választania kellene, akkor a szabadság mellett tenné le a voksát. [Ezzel szemben a] 2001. szeptember 11-i terrortámadások után egy közvélemény-kutatás felmérése szerint a megkérdezettek több mint kétharmada a biztonságot részesítette előnyben.” (Magyarics Tamás: Az amerikai politikai konzervativizmus. Múltunk, 2003, 48. évfolyam, 4. szám) Ez talán kevéssé meglepő a történtek fényében, mindazonáltal azt is látnunk kell, hogy Bush elnököt számos alkalommal vádolták már meg azzal, talán nem is egészen alaptalanul, hogy egyszerűen kihasználja az emberek félelmét, pusztán hatalmi célokért.

Már csak ezért is különösen érdekes, hogy a Kongresszus immáron demokrata többségű képviselőháza nem fogadta el a szenátus által már jóváhagyott törvényjavaslatot, amely további hat évre adott volna engedélyt. (Ami még ennél is érdekesebb persze, az az, hogyan fogadhatta el a szintén – legalábbis de facto – demokrata többséggel bíró szenátus a törvényt.) Mindeközben Bush elnök egyenesen azt követelte, hogy ezúttal ne csak időleges szabályozást fogadjanak el, hanem állandó jelleggel, véglegesen (!) engedélyezzék ezeket a lehallgatásokat. Mivel azonban újat nem fogadtak el, az előző jogszabály pedig hatályát vesztette, az említett lehallgatásokhoz a továbbiakban (legalábbis egyelőre) ismét szükség lesz bírósági végzéshez.

Fontos kiemelni, hogy itt nem csupán lehallgatásról van szó, hanem végzés nélküli lehallgatásról, ami órási különbség. Nem véletlen, hogy az eredeti törvényi felhatalmazás sem korlátlan időre szólt, mivel már akkor is sokan hangot adtak aggodalmuknak esetleges hosszútávú hatásaival kapcsolatban. Valóban, ami a történelmi tapasztalatokat illeti, nem ez lenne az első eset, hogy az amerikai szabadságideált elhomályosítja egy külső ellenségtól való, már-már hisztérikus félelem… Két igazán döbbenetes mozzanata van ennek az egész ügynek:

Az egyik, hogy az ok, amiért a képviselőházi demokraták nem akarják elfogadni a szenátus verzióját nem az, hogy nem értenek egyet a lehallgatás ilyen formájával; csupán az, hogy a képviselők – ellentétben a szenátorokkal – nem akarnak (visszamenőleges hatályú!) jogi immunitást adni (ezáltal – legalábbis a leghallgatásokkal összefüggésben – perelhetetlenné tenni őket) azoknak a telekommunikációs cégeknek, amelyek részt vesznek ezekben a lehallgatásokban;

A másik pedig az, hogy még egy ekkora nézetkülönbség is elég volt ahhoz, hogy Bush elnöki vétóval fenyegetőzzön, amennyiben a demokraták verziója kerülne elfogadásra. Minthogy ez utóbbi a minap be is következett, kíváncsian várjuk a fejleményeket…

Írta: Varga Andrea

A hét hírei

• Az előző héten 5 amerikai állam kelt el:

• egyre több szó esik a szuperdelegáltakról


• de egyre kevesebb fiatal szavaz.


• Petíciót nyújtottak be az EP költségvetésének ügyében.


• Tovább közelít egymáshoz Japán és Dél-Korea az új elnök beiktatását követően.


• Kiújult a válság a Közel-Keleten.